A Mazsihisz 24 éves története során három vezető tuszkolódik a Sípucca elnöki forgóajtajába préselődve, ahonnan most éppen – 2003 után másodszor – Heisler András szédült ki elnökként. Feldmájer és Tordai Pétereknek – ezúttal – csak alelnökség jutott. tovább »
Tudózsidó
Szól a kakas még: Volt egyszer egy Sófár flashmob Budapesten
A Sófár Egyesület „Ütött az óra” címmel ötperces villámcsődületet szervezett a zsidóbarát zsidónegyedért 2006. augusztus 17-én, este 6-kor, a Herzl térre. A demonstráció résztvevői ébresztőóráik csörgetésével kívánták felhívni a figyelmet az erzsébetvárosi zsidó kulturális értékek védelmének fontosságára. Kinyilvánítottuk, hogy egy patinás zsidónegyed rehabilitációja Európa szivében nem szólhat kizárólag épületekről, lakókról, befektetőkről és városvédőkről. tovább »
Füles, Tudózsidó, Video, Zsidónegyed »
Sófár Flashmob Budapest – Füles videó
A Szináj óta legnagyobb sófárkoncert részesei voltunk szeptember 18-án, amikor a földgolyó számos pontján, nyilvános helyeken, egyszerre fújtuk meg rajtaütésszerűen a koskürtöt, hogy megtérésre, tesuvára – תשובה-ra hívjuk a zsidókat. Mi a Deák téren, az egykori városfal tövében hökkentettük meg a budapesti járókelőket jókedvű, kóser hangzavarral. tovább »
A Mazsihisz esete Károlyival, Spartacus-szal és Leonard Cohennel – Füles videó
Amint arról korábban beszámoltam, ma délután demonstrációt tartottak a Károlyi-szobornál, tiltakozásul a minapi Jobbikos szoborgyalázás ellen. A rendezvény főszervezője az Antifa – Új Spartacus Liga, támogatói a Dr. Feldmájer Péter vezette Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, valamint a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta.
A stílszerűen Leonard Cohen dalokkal aláfestett rendezvény szónoklataiból sajnos a Tudózsidónak nem sikerült koherens képet alkotnia arról, hogy most akkor Károlyi miatt voltunk-e ott vagy sem, illetve, hogy végül is áruló volt-e a jobb sorsra érdemes egykori miniszterelnök avagy sem.
De sebaj, azt legalább megtudjuk a következő videóból, hogy kinek állítana szobrot a Mazsihisz elnöke, és hogy kinek akasztaná inkább a nyakába a Károlyi-szobrot megbecstelenítő szégyentáblát. tovább »
Füles, Tudózsidó, Video, Zsidókártya »
Zsinagóga újraavatás Óbudán – Füles videó
Fellépnek: Köves Slomó rabbi, Jonah Metzger Izrael askenáz főrabbija, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Oberlander Baruch rabbi, Jakal Zoltán kántor, Zoltai Gusztáv Mazsihisz/BZSH ügyv.ig, Feldmájer Péter Mazsihisz elnök , Streit Sándor BZSH elnök
tovább »
EMIH, Füles, Mazsihisz, Rabbi, Tudózsidó, Video, Zsidókártya »
Vízválasztás 2010: zsidók a keresztúton
A közelgő parlamenti választások izgatott várakozással töltik el a magyar zsidókat is. A közvéleménykutatások fölényes Fidesz-KDNP győzelmet és a Jobbik parlamentbe kerülését jósolják. Vagy, ha úgy jobban tetszik, totális MSZP, és fatális SZDSZ vereség várható. Ez a fordulat alapjaiban forgathatja fel a zsidó intézményrendszer finanszírozását, és ezáltal a működését is.
tovább »
Virtuális zsidónegyed a Facebook-on
A sokak által hiányolt virtuális zsidónegyed végre újjáéledt a Facebook közösségi oldalon! tovább »
Semmi cicó! – kongresszusi mételyek
Lehet azon elmélkedni, hogy sikeres volt-e a Mazsihisz Kongresszus. Megkönnyíti a dolgunkat, ha a sikert nem önmagában valónak tekintjük, hanem a célhoz viszonyítva mérjük. tovább »
Alterzsidó, EMIH, Mazsihisz, Tudózsidó, Video »
Zsidó szalámi avagy divide et impera
Sajátos keresztény-zsidó párbeszédről adott hírt a Magyar Hírlap, melyet a KDNP szóvivője is megerősített az MTI-nek.
Csendőrpertura emlékeztető hangnemben aszongyák, hogy ” a KDNP-elnök azt kezdeményezte, hogy tisztázzák az elmúlt években a Mazsihisz vezetése által a polgári oldalt ért folyamatos heves támadásokat és azok hátterét. A jobboldal ezt joggal nehezményezte, hiszen az Orbán-kormány példaértékű intézkedéseket hozott a magyar zsidóság javára… tudomásul kell vennie a Mazsihisz-nek, hogy vannak más zsidó szervezetek is Magyarországon – így az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, az ortodox és a reform irányzatok -, akiknek a jövőben nagyobb szerepet kell kapniuk… A megbeszélésen Zoltai Gusztáv együttműködéséről biztosította Semjént, és ígéretet tett arra, hogy a jobboldali pártok felé több gesztust is tesznek a közeljövőben”.
tovább »
Saving Budapest’s Jewish Quarter: Can It Be Done by Second Life?
Purim is the festival that commemorates the deliverance of the Jewish people from imminent danger in the Persian Diaspora. Of all the Jewish holidays, Purim is the most boisterous, and its focus on dressing up in colorful masks and costumes and holding public parades leads some to characterize it as the Jewish Mardi Gras. At the moment, Attila Seres, a Hungarian Jew, is using a “virtual Mardi Gras” to bring about the rescue of Budapest’s Jewish Quarter. tovább »
Kiküldött tudózsidónk jelenti a zsidónegyed csodálatos megmeneküléséről
Tudózsidónknak tegnap este megint összeugrott a gyomra. Az idén már a főmazsihisznyik előrejelzése ellenére túlélte március 15-e nyilaszászlós poklát, majd a hivatásos antifasisztákkal, humanistákkal, melegekkel, csendestöbbséggel vállvetve farkasszemet nézett a népitáncosbőrbe bújtatott nácikkal. tovább »
Füles, Tudózsidó, Video, Zsidónegyed »
Kol Israel a Rádió Zs-n – friss hírek magyarul, Jeruzsálemből
Az izraeli rádió élő, magyar nyelvű adását minden nap magyar idő szerint 20:45-kor közvetíti a Rádió Zs Jeruzsálemből. A 15 perces műsorokat 2003 októbere óta folyamatosan archiváljuk, így azok bármikor visszahallgathatók a https://www.radiozs.hu/kolisrael címen.