A női ima ereje

2008. december 19. péntek, 15:27



A legutóbbi adásunkban bemutatott ifjú hölgy a női minjen kezdeményezésével kinyitotta Pandora szelencéjét. A nemi szerepek kérdése a vallásban, illetve – részben ezzel összefüggésben – a tradíció korszerűsítésének paradoxona ugyanis régóta kibeszéletlenül porosodik a magyar zsidóság padlásán. Pedig könnyen lehet, hogy éppen errefelé kellene keresnünk a kiutat a hazai zsidó hitéletnek – sőt talán még a közéletnek is – a folyamatosan eszkalálódó válságából. Néha – többnyire laikus körben – fel-fellángol egy-egy indulatos vita, de azok rendszerint szalmalángként hamar elhamvadnak, és visszaadják a terepet a kicsinyes, méltatlan, haszonleső politikai csatározásoknak.

Úgy gondolom, ez az izgalmas felvetés ennél többet érdemel, ezért kikértem a hazai zsidó hitélet tizenegy tekintélyes szereplőjének tanácsát, véleményét. Külön megtiszteltetés, hogy közöttük nyolc, változatos irányzatú közösségeket vezető, aktív rabbi is vállalta, hogy a Füles kamerája előtt kifejtse az álláspontját.

Beszélgetőtársaim névsor szerint foglalnak helyet az alkalmi Sulhán Aruh-nál, azaz terített asztalunknál:

Balázs Gábor az Amerikai Alapítványi Iskola igazgatója, a modern ortodox Pesti Súl frontembere

Darvas István a BZSH Nagyfuvaros utcai zsinagógájának rabbija, a Mazsihisz neológ rabbitestületének tagja

Ehrenfeld Aser izraeli hagyományőrző rabbi, jelenleg a Debreceni Zsidó Hitközség rabbija

Kardos Péter a BZSH zuglói körzetének főrabbija, a Mazsihisz neológ rabbitestületének tagja, az Új Élet főszerkesztője

Kelemen Kata a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség rabbija (reform irányzat)

Köves Slomó az EMIH vezető rabbija (haszid irányzat, Chabad Lubavics mozgalom)

Dov Levy az Amerikai Alapítványi Iskola modern ortodox rabbija

Peresztegi Ági a modern ortodox Pesti Súl alapítója

Raj Ferenc a Bét Orim Reform Zsidó Közösség rabbija

Schőner Alfréd az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora, a Mazsihisz neológ rabbitestületének tagja

Verő Anikó a BZSH lágymányosi Bét Sálom Zsinagógájának rebecenje

Category: EMIH, Füles, Mazsihisz, Rabbi, Video »