Gondolatok március 15. elött

Volt egyszer egy magyar miniszterelnök, akire hálával és tisztelettel gondolhat minden magyar zsidó. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy 1849. július 28-án, a független Magyarország Országgyülése a zsidóknak megadta a teljes jogegyenlöséget. Világos elött két héttel, a szabadságharc országgyülése utolsó ülésének, utolsó törvénye volt az 1849: IX. törvény.

Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter e szavakkal indokolta az elöterjesztést:

“Nincs vallásfelekezet, mellyből szabadságharczunkban hősök és dúsan áldozok nem támadtak volna : alig van népfaj, mely a zsidókat hűségben és munkásságban nemzeti háborúnk körül felülhaladná ; a jogegyenlőség kimon­dása újjászületésünknek egyik szükséges következménye, s midőn azt a móses vallásuakra alkalmazzuk, az emberi s polgári kötelesség egyszerű teljesítésén túl, a hazafiui érdemet jutalmazzuk meg.”

A törvény teljes szövege Szemere elöterjesztésével együtt

A vereség miatt soha nem lépett hatályba ez a jogszabály, azonban a magyar zsidóság beilleszkedésének és befogadásának mérföldkövét jelentette. Egy olyan folyamat kezdetét, mely 1920. szeptember 26-ig töretlenül tartott. Addig, amig a jogegyenlöség elvének felszámolása jegyében gróf Teleki elöterjesztésében a független Magyar Országgyülés elfogadta a Numerus Clausust. De az már egy másik történet kezdete.