A Rádió Zs első stábértekezlete
Kedves Barátunk,
2003. december 16-án a Sófár Klubban közel 30 fő részvételével megtartottuk a Rádió Zs első stábértekezletét.
A találkozón megjelent Fröhlich Róbert főrabbi, valamint képviseltette magát a Habonim Dror, a Chabad, a Lauder Iskola, az Esztertáska, a Marom, a Joint, a Frankel Zsinagóga, a Micve Klub, a Hasomer Hacair, a Szombat, a UJS, a Mensch, és a Sófár.
A közösségek, intézmények képviselői mellett szép számmal megjelentek művészek, újságírók, rádiósok, és mások, akik szívesen bekapcsolódnak a Rádió Zs müsorainak szerkesztésébe.
A résztvevők előre összeállított írásos háttérinformációt, segédanyagot kaptak. Seres Attila mintegy másfél órás előadásában részletesen ismertette a Sófár Egyesület “Új horizontok” elnevezésű koncepcióját, mely elsőként a Rádió Zs- ben és az ahhoz kapcsolódó internetes portálban ölt testet. Tájékoztatta a hallgatóságot a Rádió Zs müsorterveiről, a földi sugárzás megkezdésének kilátásairól. Ezután kitértünk a föbb müsorkészitési elvek tisztázására, a gyakorlati teendők megvitatására. Szenvedélyes, de eredménytelen vita bontakozott ki a rádió elnevezése körül, ezért azt elnapoltuk.
Megállapítottuk, hogy az év végi szabadságolások, és a felkészülési idő rövidsége miatt a tervezett tempó nem tartható maradéktalanul, vagyis január 1-től az új müsorrend csak fokozatosan vezethető be. Sok közösség a hanukai előkészületek miatt nem tudta magát képviseltetni, és a megjelentek többsége is technikai és szerkesztési segítségre tart igényt a müsorkészités beindításához. A Sófár Egyesület részéről Sebestyén Vera közösségi koordinátor és Raskó András ügyvezető fog gondoskodni a Rádió Zs és a közösségek szerkesztői közötti együttműködés zavartalanságáról. Minden közösség, amely részt kiván venni a projektben, kijelöl egy kapcsolattartó személyt. A Rádió Zs saját stábjainak munkáját Seres Attila és Raskó András fogja összehangolni.
Megegyeztünk abban, hogy január első felében a közösségek képviselőivel, illetve a Rádió Zs stábjainak tagjaival további egyeztetést tartunk a gyakorlati tennivalókról, addig mindenki emészti a hallottakat, és megkezdi a felkészülést, az anyaggyüjtést a müsorkészitéshez. Többen jelezték, hogy addig is készítenek kisérleti müsorokat, melyek adásba fognak kerülni. Ilymódon az új müsorrend január végére végleges formát fog ölteni.
A közös beszélgetést követően még másfél órán át kisebb csoportokban folyt a társalgás, fél tizenegy körül zártuk be az klubot.
Ha bármilyen kérdésed, észrevételed van a fentiekkel kapcsolatban, írd meg nekünk email-ben.
Barátsággal A Rádió Zs
Category: Rádió Zs »