Nyomok a hóban
A Tikva Hungary bemutatja: rebecen Esther Jungreis, Halad-e a zsidó vallás a korral? című előadását. A 2009. március 22-én, a Hotel Inter-Continentalban tartott rendezvényről ezúttal két szubjektív beszámolót is mellékelünk a Füles videó mellé.
Grenadine: Nyomok a hóban
Halad-e a zsidó vallás a korral? – tette fel a kérdést Esther Jungreis a Hotel Intercontinental-ban. Az előadás előtt rövid reklámfilmet tekinthettünk meg a Tikva Hungary boldog ifjú tagjairól, majd színpadra lépett a várva várt rebecen.
Csinos, filigrán idős hölgy, termetéhez képest lenyűgöző szuggesztív erővel. Érzelmi húrokat pengető, nagyívű beszédét zsidó testvéreinkért érzett aggodalom fűtötte. Igen rutinos előadó, magam is hatása alá kerültem.
A rebecen szegedi rabbi dinasztia tagja, született Jungreis lány, unokatestvéréhez ment feleségül. Kislányként túlélte Bergen-Belsent, s New Yorkban nőtt fel.
Könyveit több nyelvre lefordították, magyarul megjelent könyve az Elhivatott élet. Valóban elhivatott, saját tv showja van, önálló rovatot vezet a legnagyobb angol nyelvű zsidó lapban, a Jewish Pressben, s a világ számos pontján tart nagysikerű előadásokat, nemcsak zsidó közönségnek. Egy alkalommal egy kalifroniai katonai bázison beszélt a katonák és családtagjaik előtt, csendőrökről, üldözésről, a 40-es évek Magyarországáról. Egy kislány felállt s megkérdezte: “Rebecen, miért nem hívták a rendőrséget?..”
A most mindenütt végigsöprő erőteljes antiszemita hullámot a Holocaustot közvetlenül megelőző időhöz hasonlította. A világ becsukja szemét, s alszanak a zsidók is, nem ébrednek rá, mit kéne tenniük. Okuljunk a héber “miért” szóból, mely minden más nyelvtől eltérően lefordítva azt jelenti, “mit tanulhatunk mi ebből?”
Szívmelengető volt a magyarul és angolul szóló visszaemlékezés nagyszülei falujáról, ahol nagy hóban a rabbi nagypapa törte az utat unokája előtt. Mindannyiunk előtt kitaposták az utat felmenőink, rajtunk áll, követjük-e őket.
Március 22/Ádár 26, Hotel Inter-continental Budapest, 19 óra.
Mármint 19 órára van meghirdetve.
Én oda is érek ekkorra, köszönök pár ismerősnek, és helyet foglalok a szálloda félig üres konferencia termében.
Körülnézek. Kicsit elképedek, hogy mennyi magát zsidónak identifikáló zs van a városban, miközben kevesellem a létszámot. Levonnom a relatív következtetését: Rebecen Jungreis legutóbbi előadáshoz képest kevesen, sábesz reggeli minjen problémákhoz képest sokan vagyunk.
A 600 férőhelyes Urániát megtöltöttük fél éve, ám most lézengenek az emberek. Pedig anno még marketingje sem volt az eseménynek, ellenben most a szervező brigád, nevezetesen a Tikva Hungary Ltd, sem a pénzt, sem az energiát nem sajnálta az előadás reklámozására.
Kérdés persze, hogy ez miért alakult így? Lehetséges, hogy a zs-k azért maradtak el, mert bármilyen nemű forrásból hallottak a Rebecen előző fellépéséről, és most inkább más vasárnap esti programot választottak maguknak? Nem tudom…
Na de vissza a néphez.
Rég nem látott és gyakran látott arcokat, aktív szereplőit a zsidó közösségi életnek, és csak Jungreis-típusú-előadásokon megjelenő emberkéket látok.
Van itt mindenféle zs. Neológ néniktől és kaftános úriembertől kezdve, szarvasi madrichokon keresztül, amerikai cicesz-kint-lógatós gimnazista turista csoportig mindenki.
Kivéve a felső 100, (vagyis a felső tízezer arányos zsidó megfelelője) mivel a hitközségi elöljárók, rabbik igencsak alul vannak reprezentálva az Urániás alkalomhoz képest.
Diplomatából is csak egy titkár ült az első VIP sorban.
19:15.
Én még nagyban trécselek és analizálom a magyar ortodoxiát, közben tippelek hogy mennyibe kerülhetett a mellettem elsuhanó hölgy parókája.
10 perccel később pedig már az órámat nézem, és kezdek intoleráns lenni, jewish-real-time ide vagy oda.
De mintha a többieket ez egyáltalán nem zavarná. Sőt… Mintha észre se vennék, hogy a Rebecennek már egy ideje a színpadon kellene lennie. Ilyenkor persze megszólal bennem a cinikus: Miért nem rendezünk fél évente smúz-partit valahol? Kell-e nekünk a „kifogás”, hogy előadást jöttünk hallgatni?
Majd miután több, mint 45 perc késés után már azt hiszem, hogy végre láthatom a Rebecent a színpadon, naivitásom újfent beigazolódik. Hogyan is hagyhatna ki a Tikva egy ilyen „sok-zsidó-egy-helyen” alkalmat? Hát persze! Most következik a propaganda videó.
A Tikvának sikerült 6 percbe beletömörítenie a lényeget: Nagy család, közösség, ösztöndíj, sábesz, ünnepek, ingyen utak, szuper óvoda, és „nem kell vallásosnak lenned hogy ide gyere”. Nagyon hatásosnak tűnik. Kár, hogy nem 600 ember látta…
(www.tikvahungary.com, akit érdekel)
A videót követő taps vihar után a Tikva egyik izraeli aktivistanője röviden bemutatja a rabbi dinasztiából származó, New Yorkban élő és foglalatoskodó Rebecent. Majd a kihagyhatatlan tiszteletkörök következnek. Mindenki nevét megemlíti, aki közreműködött az előadás megszervezésében, megköszöni nekik a segítségüket. (hiszen egy nagy család vagyunk, nemde?)
Majd Rav Adler, a Tikva rabbija mond egy viszonylag rövid beszédet, újabb tiszteletkörrel.
Ezután a filigrán, nagyon elegáns (fekete bokáig szoknya, magassarkú, rövid szőke tépett paróka) Rebecen egy kisebb botlás után a színpadra lép.
Az első öt percben magyarul beszél, nagyon kedves arccal felvázolja magyar gyökereit, említést tesz „szent életű” felmenőiről.
Majd átvált angolra. A közönség fele felteszi a fülhallgatót a fejére. Én pont a tolmács mellett ülök és az előadás fele felé bánni kezdem, hogy nem kértem fülhallgatót. A tolmács nagyon laza stílusban, és ennek ellenére egészen hibátlanul fordított, viszont Jungreis „amerikai stílusát” nem adta át.
Pont ez az „amerikai stílus” – a szentimentalizmus túlsúlya, az érzékekre és nem az értelemre való hatni akarás, az állandó mosolygás, a hanglejtés erőltetése, és egyáltalán maga a hatásvadászat – nem áll közel a magyar mentalitáshoz.
Rebecen Jungreis sok mindent mesél, ám nem csak stílusában, hanem tartalmában is nagyon hasonlít az előző előadáshoz. Több történetet szinte szóról-szóra hallhattunk már az Urániában. Egy pillanatra az is eszembe jut, hogy esetleg minden városban, minden közönségnek, ugyanazt mondja el?
Családi anekdoták, személyes élmények, talmudi történetek, héber (vagy a „láson ha-kódes”, a „szentnyelv”, ahogy ő mondaná) gyökszavak spirituális jelentősége.
Szabad akaratod van!
Te döntöd el mit kezdesz az életeddel!
És sose feledd, hogy mindig talpra lehet állni!
Mosolyogj, akkor is ha sírni tudnál!
És ha félsz, vagy problémákkal küszködsz, csak csapjad fel a Tóra szent könyvét, ott lesz a válasz!
Így foglalnám össze a Rebecen mondanivalóját.
Magyarul sok általánosság, közhelyekkel megspékelve, és kevés konkrét útmutatás.
Egy történet volt összesen a Babilóniai talmud Ávoda Zárá traktátusának 17a oldaláról, ami igazán tetszett (sajnos ő nem adott forrást), amiben prostituáltakkal állandóan vétkező Rabbi Eliezer Ben Dordoya megtérésének történetét mesélte el. De mint utóbb felvilágosított a rabbim, ezt is csúsztatva hallhattuk: a rebecen a történet egy fontos elemét kihagyta, miszerint az egyik bűnös hölggyel való együttlét alkalmával a nő szellentett és azt mondta neki: „Minthahogy ez a szellentés sem fog visszakerülni a helyére, úgysem fog Rabbi Eliezer ben Dordoya soha megtérni.” Ennek hatására kezdi el kérlelni a hegyeket, a Földet és a mennyet, a Napot és Holdat, és a csillagokat hogy imádkozzanak érte.
A végén tényleg megszólal egy égi hang, aki helyet ígér Eliezer ben Dordoyának az Eljövendő Világban. Viszont a rebecen elfelejtette megemlíteni, hogy a megtérés csak a főszereplő halála árán történik meg. Vagy ez már nem az American dream?
A címhez pedig – bevallom szerényen – fogalmam sincs, hogy mi köze volt az előadásnak. A Rebecen említett gazdasági válságot és természeti katasztrófákat, amelyek mostanában sújtják a Földet, de hogy a zsidó vallás hogyan halad a korral? Vagy, hogy halad-e egyáltalán? (Bár őszintén meglepett volna, ha erre a válasz bármi más lett volna, mint „IGEN”, szóval vehetjük úgy, hogy megválaszolta…)
* * *
A vendégszerzők véleménye nem feltétlenül esik egybe Tudózsidó véleményével
