Alapítólevél

2003. május 23. péntek, 11:14

“Zsidónak lenni se nem vallás, se nem nemzetiség, hanem pech”
Heinrich Heine

Alapítólevél

Megalakult a Sófár Egyesület!

Egyesületünk legfőbb célkitűzése, hogy bátorítsa vallási meggyőződésétől, világnézetétől függetlenül minden zsidó származású honfitársunkban a közös nemzetiséghez tartozás igényét, támogatjuk az ehhez kapcsolódó, sajátos érdekek megjelenítését a közéletben. Abból a felismerésből indulunk ki, hogy a világszerte újraéledő, és Magyarországon folyamatosan parázsló antiszemitizmus minden zsidó származású embert egyaránt sújt, azonban jelenleg semmiféle képviselettel nem rendelkeznek azok, akik nem tartoznak a hitközségekhez. Fontosnak tartjuk, hogy végre minden érintett magyar állampolgár emelt fővel vállalhassa zsidó származását, és élvezhesse az Alkotmány által a nemzetiségek számára garantált védőernyő biztonságát. Az Európai Unió elveivel összhangban valljuk, hogy a tudatosan felvállalt identitás a többségi nemzet és a nemzetek közössége számára is szellemi, kulturális gazdagodást hoz.

Történelmi tény, hogy a zsidóság ősi, gazdag kultúrával, hagyományokkal, saját nyelvvel rendelkező, Magyarországon nyolcszáz éve, tömegesen közel három évszázada honos közösség. Ennek ellenére az 1993. évi LXXVII. törvényben felsorolt 13, Magyarországon honos népcsoport között a zsidóság nem szerepel. Vajon miért nem? Az okok messzire, egészen a reformkorig vezetnek.

A reformkor emancipációs törekvéseinek fő célja a zsidók magyarosítása volt, hogy a Magyar Királyság akkor még kisebbségben lévő magyar nemzetiségű lakosságának létszámát növeljék. A hazai zsidóság a világon egyedülálló igyekezettel próbált eleget tenni ennek az asszimilációs igénynek. Kossuth seregében mintegy húszezer zsidó katona harcolt, és a hitközségek jelentős szerepet vállaltak a szabadságharc hadjáratainak finanszírozásában. A bukás után ezért súlyos megtorlásokat kellett elszenvedniük. A kiegyezés után az ország modernizálását jórészt az a kettős identitástudattal rendelkező polgárság hajtotta végre, aki izraelita vallású,”mózeshitű” magyarnak vallotta magát, sőt a teljes asszimiláció érdekében gyakran a kikeresztelkedést is vállalta.

Az asszimilációnak ez az útja a huszadik században zsákutcának, tragikus illúziónak bizonyult. A monarchia széthullását követően, a fehérterrorral kezdődő, a numerus clausus-on, majd a zsidótörvények során át a gettókhoz, a munkaszolgálathoz, a haláltáborokhoz, a rakparthoz vezető sors társadalmi helyzetüktől függetlenül egyaránt sújtotta a vallásos és vallástalan zsidókat éppúgy, mint zsidó származású keresztény honfitársainkat.

A vészkorszak túlélői közül sokan csalódottan elhagyták az országot, kivándoroltak. Az itthonmaradók – főként a vidéken élők – számát drámaian csökkentette az 1956-os forradalom idején fellángoló antiszemita atrocitások elől menekülő, reményvesztett emigránsok tömege. A Kádár-korszak a hallgatás és felejtés, a lappangó antiszemitizmus évtizedeit hozta, még a zsidó szó kiejtése is illetlenségszámba ment. Úgy tűnt, egyszer és mindenkorra lekerült a napirendről a zsidókérdés. A rendszerváltozás után ez az újabb illúzió is nagyon hamar szertefoszlott: napjainkban, több, mint fél évszázad múltán újra polgárjogot nyert az antiszemita közbeszéd, melynek nap, mint nap tanúi, célpontjai, sértettjei vagyunk.

Meggyőződésünk, hogy a bennünket évszázadok óta sújtó gyanakvás légkörét csak úgy tudjuk szétoszlatni, ha nyitottak leszünk: gyengeségeinkkel őszintén szembenézünk, értékeinket megismerjük, és megosztjuk a bennünket körülvevő világgal. Szorongásoktól mentes jövőnk érdekében meg kell szabadulnunk múltban gyökerező, rossz beidegződéseinktől, előítéleteinktől, le kell győznünk félelmeinket, le kell döntenünk a tabukat. Fel kell tárnunk az antiszemitizmus mozgatórugóit, történelmünkből le kell vonnunk a tanulságokat. A vallás és nemzetiség kérdésében helyre kell állítanunk a kimondott szó és az objektív valóság közötti összhangot.

A zsidósággal kapcsolatos előítéletek csökkentéséért nyílt vitákat kezdeményezünk, széles körű ismeretterjesztő, felvilágosító munkát kívánunk végezni. Ehhez kapcsolódó tudományos kutatásokat, folyóiratok, tanulmányok, kiadványok elkészítését, megjelenését szeretnénk támogatni. A nemzetiségi öntudat fejlesztése érdekében különös gondot fordítunk hagyományaink, kulturális örökségünk megismerésére, ápolására, a héber nyelv népszerűsítésére. Kapcsolatot teremtünk a határon túli magyarsághoz kötődő, elhagyatott zsidó közösségekkel. Gondozni fogjuk és közkinccsé tesszük az idők során megszűnt közösségek kulturális hagyatékát. Örömmel együttműködünk bármely vallási és világi szervezettel céljainkkal összhangban álló kezdeményezések megvalósításában.

Hogy miért éppen Sófár? A sófár ősi fúvós hangszer. A hagyomány szerint az első ilyen kürtöt Ábrahám annak a kosnak a szarvából készítette, melyet Izsák fia helyett áldozott fel. Sófár hangja kísérte az egyiptomi kivonulást, a Tízparancsolat kihirdetését, hangjára omlottak le Jerikó falai, s a zsidó hit szerint kürtszava jelzi majd a megváltás kezdetét. A vallási liturgiában ma is különleges szerepe van ennek a szakrális hangszernek. A sófár ősidők óta mindig akkor szólal meg, amikor egybe kell hívni a népet. Itt az ideje, hogy most is meghalljuk hívó szavát.

Mindenkit várunk sorainkba, aki célkitűzéseinkkel egyetért.

Budapest, 2003. május 23.

A Sófár Egyesület alakuló Közgyűlése

Seres Attila
elnök

Pataki Gábor
alelnök

Sebestyén Vera
titkár

Kategória: Tudózsidó »